Indoor csapatépítő program - Építsd meg!

 

Mi mindenre képes az alkotói kreativitás, ha a jó ötletekhez megtaláljuk a megfelelő szakembereket és a team hatékonyan tud működni? A fenti kérdésre kíváló választ adnak az alábbi kreativitást és együttműködést, kommunikációt fejlesztő csapatépítő indoor programok.

 

Hídépítés

indoor csapatépítő program - hídépítésA címben szereplő híd megalkotása több szempontból is komoly kihívás elé állíthatja a programon résztvevő csapatokat. A vállalkozó szellemű jelentkezők ugyanis a program ismertetését követően több önálló csapatra oszlanak, s az építkezés végéig nem is látják majd egymást. A brigádok különálló helységekben látnak munkához, s mindegyikük a megalkotandó híd egyik részét fogja elkészíteni. A híd alkotóelemei készülhetnek fából, vagy papírból is. Szükségük lesz tervezőmérnökökre, építészekre, dekoratőrökre, s természetesen olyan csapattagokra is, akik majd a hídavatás ünnepségét próbálják méltó formába önteni. Ugyanakkor nem feledkezhetnek meg azokról sem, akik a csapatok közötti munkát fogják koordinálni. Mivel a csoportok csak a híd egyik részét fogják megalkotni, több mint szükséges az építők közötti hatékony kommunikáció, valamint az összhang. Ez lesz sikerük záloga. Hiszen mit is ér egy olyan híd, amely nem köt össze semmit?

 

Járműmodell építés

indoor csapatépítő program - modell autó építésA címben szereplő modellek megalkotása több szempontból is komoly kihívás elé állíthatja a programon résztvevő csapatokat. Előre odakészített - nem szokványos - anyagokból, kellékekből a rendelkezésre áló eszközök segítségével kell megépíteniük egy előre meghatározott méretekkel rendelkező és paramétereknek megfelelő járművet (vonat, autó, tehergépjármű stb). Az alkotást nehezítheti, hogy a jármű különböző egységeit - csakúgy mint a valóságban - külön team-ek építik, tervezik és a külömböző egységek összehangolt munkáját, csak a tervező mérnökök felügyelhetik, azaz csak ő koordinálhatják a részegységek közötti tevékenységeket.

 

 

Hajómodell építés

Hajóépítés, indoor csapatépítő program

Ez az indoor csapatépítő program lehetőséget és feladatot rejt magában, hiszen nem csak az alkotás, hanem a gondos előkészítés is nagy hangsúlyt kap. Az építmények elkészítése előtt a csapatoknak meg kell határozniuk, hogy ki milyen részfeladatot vállal majd a tervezés és kivitelezés, valamint a verseny során. Hiszen szükséges lesz majd tervezőmérnökökre, dekoratőrökre. A kisebb csoportoknak meg kell alkotniuk saját csapat arculatát, hiszen a játék ezt is megköveteli. Hogy miként alkotják meg rendhagyó járműveiket, az már a csapatokra van bízva. Egy viszont biztos, a vízre bocsátás során a megadott távot teljesíteni kell ahhoz, hogy a megmérettetésben részt tudjanak venni és persze a teljesítési idő is számít. Ezután nincs más hátra, jöhet a futam. Lássuk, teszteljük, hogy melyik modell, mit is bír! Igazi kihívás, ahol nem csak a gyorsaságot, hanem a dekorációt és a prezentációkat is díjazzhatjuk.

 

Karton Regatta

csapatépítő program - karton regattaA címben szereplő regatta megalkotása több szempontból is komoly kihívás elé állíthatja a programon résztvevő csapatokat. Nem a vízi járművek megépítése gondolkodtathatja el a csapatokat, hanem a felsorakoztatott alapanyagok. Nem fából vagy poliészterből kell elkészíteni az alkotásokat, hanem egy – a vizet annyira nem díjazó – anyagból, kartonpapírból.
A kihívás tehát nem más, minthogy olyan hajót építsenek a résztvevők, mely megfelel a versenykiírásban meghatározott követelményeknek. A hajóépítés rengeteg lehetőséget és feladatot rejt magában, hiszen nem csak az alkotás, hanem a gondos előkészítés is nagy hangsúlyt kap.

Az építmények elkészítése előtt a csapatoknak meg kell határozniuk, hogy ki milyen részfeladatot vállal majd a tervezés és kivitelezés, valamint a verseny során. Hiszen szükséges lesz majd tervezőmérnökökre, dekoratőrökre. A kisebb csoportoknak meg kell alkotniuk saját csapatkollekciójukat, hiszen a verseny ezt is megköveteli. Minden kollektíva építkezési helyszínén ugyanolyan méretű és alapanyagú eszközök, kellékek, vagy szerszámok állnak a rendelkezésükre.
A feladat nem egyszerű, a hajóknak pár perces időtartamig el kell bírniuk a legénységet (1-2 fő) annak ellenére, hogy az alapanyguk papír!

Bárhogy alakuljon is a regatta verseny, csapatépítés szempontjából mindenképpen tanulságos végeredmény fog születni, mely jó felmérés lehet a programban résztvevők számára: hol is tartanak valójában a hőn áhított együttműködésben.

 

Létszám:
10-60 fő
Javasolt időkeret:
3-4 óra
Ajánlott helyszín:
Előre egyeztetett helyszínen

 

Indoor csapatépítő programjaink megtekintéséhez kérjük válasszon a bal oldali menüből!

 

Ajánlatkéréshez kattintson az alábbi linkre.